A XX. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia – EREDMÉNYEK
2025. november 21-22-én került megszervezésre Nyitrán a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának épületében a XX. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia. Karunk hallgatói két szekcióban mutatták be dolgozatukat.
A XX. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciára idén harmincnégy versenyző harmincöt pályamunkával jelentkezett, amelyet több szlovákiai és magyarországi intézmény közös szervezésében hirdettek meg. A rendezvény a SZMTDT, a NYKFE KeTK, az SJE, a Jedlik Ányos PT és a Diákhálózat közreműködésével, valamint az OTDT HTDK programja, az SJE HÖK és a SZMAT védnöksége alatt valósult meg. A jubileumi esemény ismét rámutatott arra, hogy a tudomány nem csupán szakmai tevékenység, hanem közösségformáló élmény is. A fiatal kutatók számára ez a tér lehetőséget ad arra, hogy önmaguk és a világ mélyebb megismerése mellett egymást is inspirálják. Húsz év után is változatlanul aktuális a kérdés: hogyan gyarapíthatjuk közösen a magyar tudományt?
A Közgazdaságtudományi Szekció eredménye:
I. helyezett: Kázmér Bernát (Selye János Egyetem): Generációs különbségek a mikrotranzakciók világában (Témavezető: Mgr. Zsigmond Tibor, PhD.)
II. helyezést ért el: Pásztor Réka (Selye János Egyetem): A Hell Energy Magyarország Kft. termékei fogyasztói szemszögből (Témavezető: PhDr. Erika Seres Huszárik, PhD.)
III. helyezést ért el: Kurcz Krisztián (Selye János Egyetem): Merre tovább, Szlovákia? Fejlesztési irányok a régiós SWOT- és PARETO-elemzés tükrében (Témavezetője: Mgr. Dávid Szabó, PhD.)
A szekció zsűri Kázmér Bernát, Kurcz Krisztián, Lénárt Dóra munkáját is javasolta a 38. OTDK-n való megmérettetésre.
Műszaki Tudományi, Informatikatudományi és Matematika Összevont Szekció eredménye:
I. helyezett: Vörös Gellért (Selye János Egyetem): Érdekességek az elemi geometriában (Témavezető: Dr. habil. RNDr. Peter Csiba, PhD.) – a dolgozat elnyerte a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács díját is.
II. helyezést ért el: Hajtman Péter (Selye János Egyetem): Zsákmány-ragadozó modell interaktív szimulációja grafikus környezetben (Témavezetője: Mgr. Annuš Norbert, PhD.)
III. helyezést ért el: Svitek Mónika (Selye János Egyetem): Egy súlyozott irányösszeg a Pascal háromszögben (Témavezető: prof. Szalay László, PhD.)
A szekció zsűri Svitek Mónika, Vörös Gellért, Molnár Imre, Fakas Tibor, Hajtman Péter munkáját is javasolta a 38. OTDK-n való megmérettetésre.
Eredményesen szerepelt és II. helyezést ért el még a Neveléstudományi és Tanulásmódszertan Összevont Szekciójában Litaveczová Fanny (Selye János Egyetem): Biológia tanítása a digitális korszakban (Témavezető: Mgr. Annuš Norbert, PhD.)
A teljes eredményjegyzék és további fényképek az ftdk.ujs.sk webfelületen érhetőek el.
Valamennyi díjazottnak és résztvevőnek ezúton is gratulálunk!
https://gik.ujs.sk/hu/tudomany-es-kutatas/tudomanyos-rendezvenyek/6549-xx-szlovakiai-magyar-tudomanyos-diakkoeri-konferencia-eredmenyek.html#sigProId1808c73d21
