Logo

Közgazdaságtan tanszék

Leírás

Tanszékvezetői köszöntő
 
A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kara Közgazdaságtan Tanszékének kollégái nevében sok szeretettel üdvözlöm a tanszék webfelületén! A tanszék kollégái által végzett tevékenységek három nagyobb csoportba sorolhatóak. Az első tevékenységcsoportot a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar akkreditált tanulmányi programjának részét képező tantárgyak oktatása jelenti. A közgazdaságtani és vállalatgazdaságtani alapismereteket biztosító tárgyak köre mellett a vállalkozások működésének külső környezetét alakító ismeretek átadását szolgáló tárgyakat (számvitel, gazdasági jog) és olyan tárgyakat oktatnak a tanszék kollégái, melyek teljesítése által egy-egy területen specifikus ismereteket szerezhetnek a hallgatók (például gazdaságtörténet, gazdaságszociológia, EU-ismeretek) és képesek lesznek tudományos szempontból is megközelíteni és érthetően kommunikálni a gazdasági jellegű problémákat (kutatásmódszertan, szakkommunikáció, prezentáció-készítés).
 
A tanszék kollégáinak egy további tevékenységét a kutatási tevékenység jelenti. A tanszék kollégái egyéni tudományterületükhöz illeszkedően karon belüli/egyetemi, ill. intézményközi együttműködések révén megvalósuló kutatási projektekbe bekapcsolódva hoznak létre új tudományos eredményeket. A tanszékhez sorolt kollégák tevékenységének harmadik fő részét az eredmények publikálása jelenti, amely tudományos művek kiadása, szakmai folyóiratokban való megjelenés és hazai és nemzetközi konferenciákon tartott előadások formájában történik. Az oktatott ismeretek elsajátítását jegyzetek elkészítésével támogatják a tanszék kollégái. A tanszék fő feladata a kar és az egyetem küldetésének teljesítése, melyhez a fent említett tevékenységek által kíván hozzájárulni.

 

Oktatók

Tanszékvezető
PhDr. Szeiner Zsuzsanna, PhD.

Professzorok
prof. Dr. Józsa László, CSc.
prof. Dr. Ormos Mihály, PhD.
Dr.habil. Ing. Karácsony Péter, PhD.
Dr. habil. Káposzta József, PhD.

Docensek
PhDr. Kahler Korcsmáros Enikő, PhD.
doc. PhDr. Mgr. Ing. Mura Ladislav, PhD., MSc.
PhDr. Antalík Imrich, PhD.

Adjunktusok
JUDr. Ing. Katona Gabriel, PhD.
PhDr. Seres Huszárik Erika, PhD.
PhDr. Szeiner Zsuzsanna, PhD.
Jobbágy István, PhD.

Asszisztensek

Külföldi lektorok

Kutatók

Külső oktatók

Doktoranduszok

Nappali tagozat
Mgr. Fóthy Noémi
Mgr. Pásztóová Vivien
Balla Rita
Mgr. Krupánszki Kornél
Mgr. Izsák Tilla

Levelező tagozat
Ing. Gaál Krisztína
Ing. Molnár Anna
Mgr. Fehér Lilla
Mgr. Kinczerová Adriana
Mgr. Nagy Róbert

Aktualitások

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. OSZTÁLYÁNAK PUBLIKÁCIÓS NÍVÓDÍJÁBAN RÉSZESÜLTEK A SELYE OKTATÓI

AZ MTA IX. Osztály Gazdálkodástudományi Bizottság Ipar- és Vállalatgazdaságtan Albizottsága, Marketingtudományi Albizottsága és Vezetés- és Szervezéstudományi Albizottsága évente Publikációs Nívódíjakat hirdet. A 2023-ban átadásra kerülő díjakra 2022-ben megjelent nyomtatott és/vagy online publikációkkal lehetett pályázni, illetve javaslatot tenni három kategóriában: – Szakkönyv / tanulmány szakkönyvben – Magyar nyelvű folyóiratcikk – Idegen nyelvű folyóiratcikk.

A beérkezett pályaműveket az Albizottság munkáját támogató Nívódíj Munkabizottság tagjai értékelték. A szavazatok összesítését követően az értékelést végző Munkabizottság véglegesítette a díjazásra vonatkozó javaslatot, melynek értelmében az alábbi két szakkönyv az egyetemünk oktatóinak a tollából is díjazásban részesült:

Putzer Petra és Józsa László. A marketing hatékonyság mérése – Hogyan mérjük a marketinget? Akadémiai Kiad, Budapest, 2022). A könyv bemutatja a marketing teljesítmény mérésének elméleti módszertanát és az oktatásban és a gyakorlatban is használható példagyűjteményt foglal magában.

Poór József, Eric J. Sanders, Németh Gergely és Varga Erika főszerkesztők által kiadott Management consultancy in Central and Eastern Europe: Consultancy in a global context (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2022.) című idegen nyelvű szakkönyve átfogó képet nyújt a globális és regionális tanácsadói piac aktuális trendjeiről, és a nemzetközi színteret több mint nyolc közép- és kelet-európai országból származó konkrét esetekkel illusztrálja. Egyetemünkről a főszerkesztő és szerző Poór József mellett, PhDr Szeiner Zsuzsanna PhD egyetemi adjunktus is a társszerzője volt a díjazásban részesült könyvnek.


2023.november 8-án a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara székházában került megrendezésre a XI. Nemzetközi Tanácsadó Konferencia „Társadalmi-gazdasági turbulenciák hatásai a tanácsadásra” címmel. Az igen színvonalas szakmai rendezvényen a SJE két oktatója és három doktorandusz hallgatója is képviselte intézményünket. Dr. Poór József, DSc., CMC egyetemi tanár a menedzsment tanácsadó szakma elismert képviselője, a BKIK GSZT alelnökeként, a BKIK TANOSZT és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége elnökeként főszervezője is volt a neves rendezvénynek. PhDr. Szeiner Zsuzsanna, PhD. egyetemünk oktatója, a Magyar Értékelemzők Társaságának alelnöke plenáris előadást tartott a konferencián.


 


Pásztó Vivien másodéves doktorandusz hallgatónk nyerte el a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójában, az Emberi erőforrás – HR gyakorlatok II. tagozatában a MÁSODIK helyezést. Pályamunkáját a "Sokszínűség menedzsment vizsgálata szervezeti szinten" témában készítette el. Felkészítő tanára és doktori témavezetője Dr.habil Karácsony Péter, PhD. Szívből gratulálunk a kiváló eredményhez!


HALLGATÓNK ÉS OKTATÓNK EGYÜTTES SIKERE

Mgr. Pásztó Vivien Dr.habil Ing. Karácsony Péter, PhD. vezetése alatt 1. helyezést ért el a Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása tanulmányíró pályázatán MA kategóriában. Gratulálunk!

Részletek ITT


Siker az MNB Új jövőkép elnevezésű esettanulmányi versenyen

A Magyar Nemzeti Bank által megrendezett Új jövőkép elnevezésű tanulmányi versenyről a Baša Patrik és Csinger Bence a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kar vezetőségétől szereztek tudomást. A versenyben való indulást mindketten nagyon jó lehetőségnek tartották, így nem volt kérdés, hogy belevágnak-e. Az első fordulóban 205 csapat vett részt, melyből 36 csapat jutott be a döntőbe, köztük ők ketten is. A döntő a járványhelyzet miatt online került megrendezésre. A döntőben egy tizenkét perces videót kellett elkészíteniük és feltölteniük a youtube.com felületére, amelyben bemutatták kutatásukat és saját nézőpontjukat arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehetne elősegíteni, hogy a legjobb teljesítményt nyújtó magyarországi diákok a magyar felsőoktatási rendszert válasszák továbbtanulási lehetőségnek. A döntő online konferenciaként zajlott, ahol a zsűritagokkal közösen végig nézték prezentációjukat és a végén pedig válaszoltnak a feltett kérdésekre és sikeresen megvédték kutatásukat. Nagy örömükre az eredményhirdetés során a különdíjakat elnyerő csapatok között az ő csapatuk neve is felharsant, így büszkén konstatálhatták, hogy méltóan képviselték a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karát. „A verseny szervezése a nehézségek és megpróbáltatások ellenére nagyon jó színvonalon zajlott, és a jövőbe tekintve bárkinek tudjuk ajánlani, aki úgy érzi, van benne egy kis versenyszellem” – mesélte Patrik és Bence.


Mgr. Ferencz Veronika doktorandusz hallgató sikeres szereplése a 10. GIMAC konferencián, Törökországban

Mgr. Ferencz Veronika a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan Tanszékének másodéves doktorandusza sikeresen szerepelt az immár 10. alkalommal megrendezett Globális Iszlám Marketing Konferencián (GIMAC) Törökországban, Alanya városában 2019.április 23-25-én. A doktorandusz hallgató "Comparison of Hungarian and Arabic business culture" címmel tartott előadásával kivívta a szakmai zsűri elismerését, s így 3. helyezést ért el a legjobb tanulmány kategóriában.


A Közgazdaságtan Tanszék doktorandusza PhDr. Seres Huszárik Erika 2018. október 25-én sikeresen megvédte „A reklámügynökségek és ügyfeleik közötti kapcsolatot befolyásoló tényezők vizsgálata Szlovákiában és Magyarországon“ című disszertációs értekezését. A védésről bővebben ITT olvashat
 
 
A 2018/2019-es akadémiai év Collegium Talentum Program egyik ösztöndíjasa Ferencz Veronika, a Közgazdaságtan Tanszék doktorandusza. A tehetséggondozó program feladata a külhoni magyar értelmiség támogatása.
 

Kapcsolat

A Közgazdaságtan Tanszék, Menedzsment Tanszék és az Idegen Nyelvi és Kommunikáció Tanszék asszisztense:

Mgr. Vadkerti Tibor
Személyi adatlap


Cím:

Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kar
Hradná ul. 21. P.O. BOX 54. 945 01, Komárom, Szlovákia

Univerzita J. Selyeho - Selye János Egyetem - J. Selye University

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.